Déli égbolt legfényesebb ködössége, NGC 3372
Emissziós köd a teremtés oszlopaival, Kígyó csillagképben
Emissziós ködösség a Szekeres csillagképben, középen a NGC1893 nyílt halmaz
Nagyításhoz kattintson a képre.
Takahashi SKY90 APO
SBIG ST2000XMC CCD
15x180 sec
Siding Spring - Ausztrália, 2014.02 01
Iris, Photoshop CS6
A Éta Carinae-köd a Tejútrendszer legfényesebb területén található. Átmérője körülbelül 300 fényév. Több nagyméretű csillag otthona (kb: 50-100 db). Mérete miatt több kisebb ködre is felosztják, legnagyobb a Kulcslyuk-köd. Maga a köd egy porból és gázból álló felhő, mely durván 1900 milliárd km hosszan terül el a Tejúton. A Tejútrendszer egyik legaktívabb területe. Első csillagai mintegy 3 milliárd évesek és egy hideg molekulafelhő összesűrűsödése révén jöttek létre. A ködösség középső részén egy buborékszerű táguló üreg keletkezett, melynek kifelé haladó fala úgynevezett globulákat (kisebb és sűrűbb anyagcsomókat) "körbefolyva" furcsa alakúvá formálja azokat. A kisebb felhők formálódásában egy másik mozgató rugó, az úgynevezett fotoevaporáció is szerepet játszik. Ennek folyamán a nagy tömegű égitestek (csillagok) sugárzása "párologtatja" a kis felhők anyagát és a felforrósodott gáz könnyen eltávozik. Mivel ezek a területek sűrűbbek a környezetüknél, lassan elválnak a köd többi részétől.
Ez a ködösség foglalja magába égboltunk egykor második legfényesebb csillagát, az Éta Carinae-t, mely Napunknáll körülbelül 100-szor nagyobb tömegű. Közel áll ciklusa végéhez, így szabad szemmel már nem is látható. A tudósok szerint néhány millió év múlva szupernóvává alakulhat.