Rendhagyó asztrofotó kiállítás nyílt 2015. szeptember 18-án Bach Zoltán, Bagi László és Klacsány Imre képeiből a Martfű Városi Művelődési Központ és Könyvtár emeleti galériáján. A fotóművészeket és a megjelent vendégeket Asztalos Árpádné, a Művelődési Központ igazgatója köszöntötte, közös kirándulásra invitálva a világűr szépségeinek megismerésére.

–          Minden gyerek és felnőtt számára varázslatos világ a csillagok, a bolygók világa, sokat álmodozunk róla, igazi rejtély és izgalom. Miután betekintést nyerünk ebbe a varázslatos világba, teleszkópokban is megnézhetjük, hogy milyen is a csillagos égbolt.

 A kiállítást Gere Péter martfűi történész, a Tiszazugi Földrajzi Múzeum munkatársa nyitotta meg. Az ő és munkatársai segítségével érkezett Martfűre ez az érdekes és látványos tárlat. A Tiszazugi Földrajzi Múzeum munkatársai az elmúlt évben felvették a kapcsolatot Bagi László csillagfotóssal és rajta keresztül a most kiállító asztrofotós baráti körrel. Az elmúlt év végén a múzeumnak sikerült beszerezni egy nagy teljesítményű távcsövet is, amellyel nyomon követhették a látványos napfogyatkozást, és részesei lehettek több csillagászati észlelésnek is.A csillagfotókat bemutató, különleges vándorkiállítást a Zselici csillagpark látogatói is megtekinthették, most pedig a martfűiek számára nyújtott izgalmas élményt. A megnyitón az alkotók is örömmel beszéltek a csillagászatról, az asztrofotózásról, a csillaghalmazokat, galaxisokat, csillagképeket megörökítő képekről és azok elkészítési módjáról.

–      A képek különleges technikával készülnek, mely során speciális távcsövekkel, asztrográfokkal, hosszú expozíciós idők segítségével az égen lévő, szabad szemmel láthatatlan kis csodákat megörökítjük – hallhattuk Bagi László asztrofotóstól.

A kiállítás megtekintését követően az asztrofotós baráti közösség rendhagyó csillagászati bemutatót tartott az intézmény teraszán, mely során az érdeklődők teleszkóp segítségével fedezhették fel a sarkcsillagot, csillagképeket rajzoltak az égboltra és a világűr fotózásának rejtelmeibe is betekinthettek.

Herbály Jánosné

2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű2015 Marfű